~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

Carolyn Murphy (1975 augusztus 11. Florida, USA)

Nagy átváltozó művész, kaméleoni képességekkel. 1988-ban a legjobb modellnek választották. Fáradhatatlanul dolgozik továbbra is, nemrég az Esteé Lauder-nek, Missoni-nak, Versace-nek fotózott. Legutóbb a Banana Republic kampányában szerepelt. A sajtóban, nem csak munkáival tűnt fel, hanem botrányos válásával is, gyermeke apjától, Jake Schroeder-től.

Christy Turlington ( 1969. január 2. Kalifornia, USA)

Azt állították róla, hogy övé a világ egyik legfotogénebb arca. Kortalan és klasszikus szépség, született eleganciával. Calvin Klein, Versace és a Maybelline juttatták egykor a csúcsra, ez utóbbinak még nemrég is dolgozott. Két gyermeke van Edward Burns színésztől, Grace és Finn. Leginkább jógával és meditációval foglalkozik, amelyekhez saját joggingmárkát is kreált, a Nuala-t.

Cindy Crawford ( 1966. február 20. Illinois, USA)

Cindy az igazi üzletasszony, aki képes volt a modellszakma által szerzett hírnevét maximálisan kihasználni és kamatoztatni. Valódi iparágat hozott létre. Nevével fémjelez parfümöket, kozmetikumokat, s otthon végezhető edzésprogramjairól készült videóit az egész világon vették a nők. Még a moziban is szerencsét próbált, igaz színésznőként nem volt túl nagy sikere. Richard Gere-rel kötött házassága válással végződött, de hozzáment Rande Gerber-hez, akitől két gyermeke született. Ő az Omega cég egyik állandó arca.

Claudia Schiffer (1970. augusztus 25. Rheinberg, Németország)

Az igazi, profi topmodell. Aki minden részletre odafigyel, mindig pontos, mindig precíz, minden mozdulatában, kinézetében benne van a maximalizmus. Szinte megállás nélkül dolgozik, s munkáját tökéletesen egyezteti családi életével. 2002 óta Matthew Vaugh producer felesége, s két gyermek, Caspar és Clementina anyukája. Együtt dolgozik Karl Lagerfelddel, aki felfedezte őt, de évek óta ő a L’oreal egyik fő arca is. Legújabb munkája az Yves Saint Laurent cég tavaszi nyári divatkampánya.

Elle Macpherson (1963. március 29. Sydney, Ausztrália)

A test. Így nevezték az ausztrál modellt, akinek valóban csodálatos alakja volt, s ez most sincs másképp. Két gyermeket szült Arpad Busson-nak, akivel házassága azóta már tönkrement. Elle mindig nagy népszerűségnek örvendett, talán csak Fashion Cafe nevű vállalkozása nem sikerült túlságosan, amelyet Claudia Schiffer-rel, Naomi Campbel-lel és Christy Turlington-nal együtt működtetett. Ma is dolgozik, legutóbb a Revlon arcaként tűnt fel.

Amber Valletta ( 1974. február 9. Oklahoma, USA)

Szögletes arca, hatalmas kék szemei, beható pillantása, az állán lévő kis gödör és pikáns mosolya miatt lett a 90-es évek egyik meghatározó arca. Versace, Calvin Klein, Zara, rengeteg fontos márka szerepeltette. Sikeres volt filmes próbálkozásaiban is, tehetséges színésznőnek bizonyult a Hitch (2005), a Premonición (2007) és a My sexiest Year (2007) című produkciókban. Most télen egy ékszercég, a David Yurman reklámjaiban láthattuk, valamint feltűnt a Dsquared2 és az Iceberg kampányában is.

Stella Tenant (1970. december 17 Chatswort, Nagy Britannia)

Ő volt az arisztokrata modell, mert a brit nemesség leszármazottja. Devonshire herceg unokája, s unokatestvére az elhunyt Lady Diana-nak. Férje a francia fotós, David Lasnet, akitől három gyermeke van, Marcel, Cecile és Jasmine. Manapság is dolgozik modellként, legutóbb Vera Wang és Marc Jacobs felkérésének tett eleget, de szerepelt a Christian Dior Haute Couture bemutatón is a 2007 -2008 as évadban.

Carla Bruni (1967. december 23. Turin, Olaszország)

Mondhatjuk, hogy ő vitte a legtöbbre a topmodellek közül, hiszen Nicolas Sarkozy-vel kötött házassága révén ő lett Franciaország first lady-je.
A kifutók királynője volt, minden nagy márkának bemutatott, majd visszavonult egy időre. 2001-ben szülte meg Aurelien nevű gyermekét, majd 2003-ban visszatért a divatvilágba a Chanel háznak fotózott, majd énekesnőként is elkápráztatta a közönséget. A legnagyobb meglepetést azonban Sarkozy-vel való kapcsolata jelentette.

Stephanie Seymour (1968. július 23. San Diego, USA)

A 90-es évek szépségideálja ma négy gyermek édesanyja. Nemcsak sikerei ihlették meg a sajtót, hanem izgalmas szerelmi élete is, főleg kapcsolata Axl Rose-zal. Nemrég visszatért a divatvilágba, mégpedig nem is akárhogyan, hanem Salvatore Ferragamo, Louis Vuitton, Sisley arcaként.

Eva Herzigova (1973. március 12. Litvinov, Csehország)

A Wonderbra kampány jelentette számára a nagy kiugrást, amelynek hatására a 90-es évek Marilyn Monroe-jává vált. Kerek vonalai, telt mellei új színt hoztak a divatba. Sokáig volt a Guess szexi hirdetéseinek főszereplője.
Eva 1996-tól két éven át volt a Bon Jovi dobosának, Tico Torres-nek a felesége, majd a svájci Gregorio Marsiaj üzletembernek szült gyermeket 2007-ben.2008-ban a Chopard arcaként tűnt fel, s a Louis Vuitton cég kampányában is szerepelt.

Eva herzigova 4

Helena Christensen ( 1968. december 25. Koppenhága, Dánia)

Gianni Versace azt mondta róla, hogy övé a világ legszebb teste. Dán apától és perui anyától született, s ez izgalmas megjelenést kölcsönzött neki. 1986-ban Miss Dánia lett, majd a 90-es évek egyik legjobban fizetett modelljévé vált. Helena manapság fotósként, üzletasszonyként és persze modellként is tevékenykedik. Fő elfoglaltsága azonban fia, Mingus, aki 1999-ben született, Norman Reedus színésztől.

Karen Mulder (1970. július 1.Vlaardingen, Hollandia)

Karen olyan híres modell volt a 90-es években, hogy egy babát is mintáztak róla. Mégis, talán ő az, aki legrosszabbul dolgozta fel a sikert. Egy televíziós felvétel során idegösszeomlást kapott, majd pszichiátriai kezelésre szorult. Később elénekelte Gloria Gaynor: „I am what I am” című népszerű slágerét, de a siker ismét összetörte. Gyógyszer túladagolással találták meg lakásában, eszméletlenül. Talán mostanában jött el a pillanta, amikor állapota és élete stabilnak mondható, főleg amióta megszületett első lánya, Anna, 2006 októberében.

Kate Moss ( 1974. január 16. Surrey, Anglia )

Senki nem adott volna egy garast sem Kate sikeréért, hiszen alacsony, jelentéktelen, törékeny, kislányos arccal. Ki gondolta volna, hogy befuthat a nőies modellek között? Például Calvin Klein, amikor őt használta a Calvin Klein Jeans kampányában. Kate igazi királynő lett. Sőt divatikon, akinek stílusát a világon milliók utánozzák a mai napig. Még mindig az egyik legkeresettebb modell. Munkáit felsorolni is nehéz, folyamatosan dolgozik a világ vezető divatmárkáinak. Lila Grace nevű lánya 2002-ben született, Jefferson Hack divatszerkesztőtől.

Linda Evangelista ( 1965. május 10. Ontario, Kanada)

Linda 12 éves kora óta arra készült, hogy modell legyen. 15 évesen jelentkezett a Miss Niagara Teen versenyre, ahol az Elite ügynökség egyik vezetője azonnal szerződtette is. Így fedezték fel. Hat éven keresztül volt a modellügynökség fejének, Gerald Marie-nek a felesége. Egy ideig visszavonult a modellkedéstől, de 2008-ban újra láthattuk a L’oreal arcaként, majd a Prada kampányában is közreműködött.

Nadja Auermann ( 1971. március 19. Berlin, Németország)

Nadja-nak lábai jelentették az igazi reklámértéket. 1,12 m hosszúságú lábai miatt még a Guiness rekordok könyvébe is bekerült. A kifutókon különleges eleganciával és bájjal mutatott be. Tavaly ismét a kifutóra lépett, s Louis Vuittonnál szerepelt. A Pomellato ékszercég fotóin is feltűnt.

Naomi Campbell ( 1970. május 22. Streatham, Anglia)

Kamaszkorában fedezték fel, s azóta tündököl a csillaga a divat egén. Szűnni nem akaró sikere, hatalmas népszerűsége teszi, hogy ma is folyamatosan dolgozik modellként. Sokszor botrányairól is születtek cikkek, erős karaktere miatt sokszor került összetűzésbe különböző emberekkel. A fekete bőrű modellek munkalehetőségeit ő alapozta meg. Legutóbbi munkái közül a tavalyi Louis Vuitton kampányt említhetnénk.

Shalom Harlow ( 1973. december 5. Ontario, Kanada)

Shalom-ot a The Cure egyik koncertjén fedezték fel a közönség között. Balettos múltja mindig is megmutatkozott a kifutón. Finom alakja, tökéletes mozgása a topmodellek közé repítette. Színészi ambíciói is voltak, szerepelt a „Melinda, Melinda” , valamint az „In and out” című filmben.






















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 130
Tegnapi: 639
Heti: 2 798
Havi: 10 392
Össz.: 2 034 730

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Mit csinálnak ma a 90-es évek topmodelljei?
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2017 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: helyes fiuk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »