~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

A show menete első és második szériára vonatkozólag

A casting után a zsűri továbbjuttat 30 (első széria); 36 (második széria) embert, akiket a nézők beszavazó show-k keretein belül juttathatnak be a Villába telefon és SMS segítségével. Minden beszavazó show-n három vállalkozó kedvű vesz részt, de közülük természetesen csak egy kerülhet játékba. Ha a Villában kialakult az összlétszám (ami szériánként változó), kezdődhet a kiszavazás. Először is egy kiválasztás, amikor is a villalakóknak ki kell választaniuk egy társukat, akit kint szeretnének tudni. A kiválasztott az első szériában egy, a második szériától kezdve még két játékostársára ráköti a zöld kendőt, akikkel párbajozni szeretne. Ez a kihívás. Ezek után az első szériában a "kiválasztott" és a "kihívott" megy párbajra, a második szériától pedig a nézőknek arra a párbajozó-jelöltre kell a legtöbb voksot küldeni, akit meg szeretnének mérkőztetni a kiválasztottal. Akire a legkevesebb szavazat jön, biztosan benn marad. A két kieső-jelölt tehát a kiválasztott és a (legtöbb voksot kapott) kihívott lesz. Ők párbajon vesznek részt, melyen a szerényebb szavazattal rendelkező játékos búcsúzik. A nyertes párbajozó visszamehet a Villába, és védettséget élvezve a következő kiválasztáson egy villalakó sem szavazhat rá.

Harmadik szériára vonatkozólag

A harmadik széria menete annyiban tért el elődeiétől, hogy szilveszterkor szerelmes párok vetélkedtek a beszavazó show-ban (így jutott be Szilvi és Frenki).

Akit a castingon nem juttatott tovább a zsűri, az licitálhatott. A három legtöbb pénzt ajánló személy is beszavazó show-n vett részt, majd a nézők döntötték el, ki menjen a Villába (Jenny).

Első széria

Kezdés: 2002. szeptember 11.

Finálé: 2002. december 22.

Műsorvezetők: Stohl András, Czifra "Nóci" Noémi

Főcímdal

A villalakók nem kiszavazási sorrendben szerepelnek a táblázatban.

Név Nem Kor Lakhely Státusz
Szabolcs férfi 27 Békéscsaba győztes
Majka / Majoros Péter
férfi 23 Ózd 2. helyzett
Oki férfi 34 Mezőtúr 3.helyezett
Hajni 25 Budapest kiszavazva
Lorenzo férfi 30 Debrecen kiszavazva
Nóri 20 Barcs kiszavazva
Ági 21 Székesfehérvár kiszavazva
Leslie férfi 26 Kiskunlacháza kiszavazva
Györgyi 29 Budapest kiszavazva

Majka Műsorai 

Cool TV:

  • Cool Live
  • Cool a verda
  • Kontra
  • Vad csajok

Viasat 3:

  • Sofőrök
  • Kölykök
  • BAR 2.0

TV2:

  • Ezek megőrültek

Második széria 

Kezdés: 2003. január 1.

Finálé: 2003. május 31.

műsorvezető: Stohl András, Czifra "Nóci" Noémi

Főcímdal

A villalakók nem kiszavazási sorrendben szerepelnek a táblázatban.

Név Nem Kor Lakhely Státusz
Laci férfi 31 Ózd győztes
Anikó / Molnár Anikó
27 Pomáz 2. helyezett
Péter férfi 24 Budapest 3. helyezett
Csöpke 24 Abony kiszavazva
Solya 21 Budapest kiszavazva
Elvis férfi 28 Budapest kiszavazva
Gábor férfi 27 Budapest kiszavazva
Mónika 22 Budapest kiszavazva
Zsolti férfi 28 Budapest kiszavazva
Sziszi 27 Mosonmagyaróvár kiszavazva
Rita 27 Debrecen kiszavazva
kismocsok 25 Polgárdi kiszavazva
Béka férfi 30 Kecskemét kiszavazva

A pomázi lány a Való Világ második részében bűvölte el a férfiközönséget bájaival, és hajszál híján övé lett a mesés főnyeremény. Míg azonban a nyertes Laci villámgyorsan elherdálta a pénzt, Molnár Anikóra a műsor után rámosolygott a szerencse. Összejött Bochkor Gáborral, és úgy tűnt, ők lesznek az új magyar álompár. A románc mégsem tartott sokáig, állítólag Bocsi nem tudta elviselni kedvese féltékeny természetét. A csalódott lány 2004-ben a TV2-höz szerződött, ahol a Nagy Ő című műsorban férfiak versengtek a kegyeiért. Ezután a rádiózással próbálkozott, de továbbra is leginkább félresikerült szerelmi ügyeivel hívta fel magára a figyelmet.

Olyan hírességek oldalán próbálta megtalálni a boldogságot, mint Klausmann Viktor vagy Kammerer Zoltán, de egyik kapcsolat sem bizonyult tartósnak. Karrierépítési kísérletei sem voltak túl sikeresek, bár az egyfajta rekordnak számít, hogy háromszor is közszemlére tette meztelen bájait a Playboy hasábjain. Anikó többször próbálkozott külföldön – legutóbb Amerikában – de egyelőre még sehol nem tudta megtalálni a számításait. A szőke kebelcsoda történeteiből Havas Henrik könyvet írt, amely A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste címmel tavaly májusban jelent meg.

Harmadik széria 

Kezdés: 2003. december 28.

Finálé: 2004. június 4.

műsorvezető: Stohl András, Lilu, Majka, Györgyusz

Főcímdal

A villalakók nem kiszavazási sorrendben szerepelnek a táblázatban.

Név Nem Kor Lakhely Státusz
Milo férfi 18 Deszk győztes
Leo / Nagy Zsolt
férfi 28 Budapest 2. helyezett
Katka 21 Cegléd 3. helyezett
Pandora 21 Budapest kiszavazva
Tommyboy férfi 28 Budapest kiszavazva
Segal férfi 29 Miskolc kiszavazva
Szilvi (Frenki felesége) 24 Budapest kiszavazva
Frenki (Szilvi férje) férfi 29 Budapest kiszavazva
Ágica / Szögeczki Ágnes 28 Miskolc kiszavazva
Marcsi 21 Párkány, Szlovákia kiszavazva
Csaba férfi 27 Kozármisleny kiszavazva
Indián férfi 35 Budapest kiszavazva
Anett 22 Érd kiszavazva
Jenny (licit útján került be) 19 Győr kiszavazva


A 28 éves sármőr – eredeti nevén Nagy Zsolt − a Való Világ 3 második helyezettje volt és igen nagy népszerűségnek örvendett a hölgyek körében. A benzinkútvezetőből lett médiaszemélyiség a valóságshow után műsorvezetőként próbálkozott a Cool TV-n és a Teleshopban, ám karrierje nem igazán bontakozott ki. Ágicával való szakítása után hírbe hozták Horváth Éva szépségkirálynővel, majd egy amerikai lánnyal esett szerelembe, és néhány hónap után ki is költözött hozzá az Egyesült Államokba.

Itt úszás- és teniszt oktatott, de csak baráti alapon, mivel nem voltak meg a szükséges engedélyei. Végül – miután a Kimberlyvel való nagy szerelem alábbhagyott – visszaköltözött Magyarországra. Március óta újra láthatjuk a képernyőn, a Nóta TV kívánságműsorát vezeti.


A show nézettsége 

A műsor Magyarország legnézettebb reality-jévé nőtte ki magát az évek során. A Való Világ 1 és a konkurens Big Brother párhuzamosan futott a képernyőn egyazon műsoridőben. A VV első szériája 1,5 milliós nézettségével még csak szorongatta a Nagy Testvért. A nagy áttörést a Való Világ 2 jelentette, mely 1,75 millió nézőjével „kiütötte” a BB2-t. A hatalmas sikerre való tekintettel az RTL Klub elindította első magyar fejlesztésű valóságshow-jának harmadik sorozatát, a Való Világ 3-at.

VV külföldön 

A ValóVilág magyarországi sikertörténete más országokban is megismétlődött. 2005 őszén indult el Csehországban és Szlovákiában a műsor helyi változata. Csehországban a Prima TV kezdte az első szériát augusztus 15-én, Szlovákiában pedig a JOJ TV szeptember 9-én. A műsor mindkét országban VyVolení címen futott, ami magyarul "Kiválasztott"-at jelent. A magyarországi reality-háború Csehországban és Szlovákiában is megismétlődött, mindkét országban párhuzamosan sugározták a Big Brother helyi változatait is. Viszont ezekben az országokban már az első szériánál eldőlt a verseny, a VV már az első hetekben olyan előnyre tett szert, hogy mindkét országban kiütötte a Big Brothert a főműsoridőből. A VyVoleni első szériájával mindkét országban nézettségi rekordokat döntöttek az azt sugárzó kisebb kereskedelmi televíziók. 2006 elején természetesen elindult a VV2 mindkét országban, a Big Brothert nem indították újra. Bár az első széria sikerét nem sikerült megismételni, de a műsor továbbra is a két csatorna történelmének legsikeresebb projektjének számít. Csehországban 2007 őszén indult a VV harmadik szériája a Prima TV-n, amelynek a VV 1 sikere után új tulajdonosa lett, a Magyarországon a Viasat3-at működtető MTG csoport. Azonban a VyVolení - Novi Hrdinové átlagnézettsége a kezdetektől fogva félmillió volt, ezért kérdéses a folytatás.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 393
Tegnapi: 407
Heti: 2 422
Havi: 10 016
Össz.: 2 034 354

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: ValóVilág 1-3
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2017 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: helyes fiuk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »