~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

Leighton Marissa Claire Meester 1986 április 9-én született Fort Worth-ben, Texas államban. Amerikai színésznõ, énekesnõ, dalszerzõ, és modell.
Leighton akkor született, amikor édesanyja éppen börtönbüntetését töltötte drogcsempészésért, majd Leighton születése után édesanyjának, Costance-nak vissza kellett vonulnia a börtönbe. Van egy bátyja, Douglas, és egy öccse, Lex.
Marco Island-en, Floridában nõtt fel, majd 11 éves korában édesanyjávan New York-ba költöztek. A Professional Children's School-ra kezdett járni, melyett el is végzett, és ekkoriban kezdett modellkedni is: a Wilhemina-val kezdett, mely Ralph Lauren kampánya volt. És szintén ekkoriban tûnt fel elõször mint színésznõ: szerepelt a Law & Order-ben mint az egyik áldozatnak a barátja. 14 évesen a Kalifornia állambeli Los Angeles-be költöztek, hogy több szerepet kaphasson. A munka mellett az iskolát sem hanyagolta el, a Hollywood High School és a Beverly Hills High School tanulója is volt. Végül átment egy magániskolába, ahol kortársai elõtt egy évvel érettségizett le.

1999-ben debütált a képernyõn, mint Alyssa Turner a Law & Order-ben, s ez után a szerep után két kisebb epizódszereppel jutalmazták, majd szerepelt a Hangman’s Curse c. filmben, majd a Tarzan nyolc epizódjában, s ezek után kapott egy-egy részre szóló szerzõdést olyan produkcióktól, mint pédául Crossing Jordan, 7th Heaven, Veronica Mars, 24, vagy Entourage.
2005-ben kapott több szerepet a Surface-ben mint Savannah Bennet, majd 2006-ban két filmben is szerepelt, a Flourish-ben és az Inside-ban. És szintén 2006-ban kapott még két epizódszerepet: az egyik a Numb3rs (Gyilkos számok) c. sorozat, s House M.D. (Doktor House), melyben két részen keresztül láthattuk. A CSI: Miami, és a Shark után megkapta a Drive-Thru c. horror nõi fõszerepét, ám a nagy áttörés számára csak ez után következett: a CW csatorna újonnan induló, Gossip Girl (Pletykafészek) címû új sorozatában megkapta Blair Waldorf szerepét. Az egész prudukció egy könyvadaptáció, Cecily von Ziegesar könycvsorozatán alapszik a történet.
2007-ben a The Haunting of Sorority Row-ban, és a Remember the Daze-ben tûnt fel, majd 2008-ban a Killer Movie-ban kapott szerepet.
2010-re három filmben kapott szerepet: a Date Night-ban, a The Rommate-ben, és a Love Don't Let Me Down-ban. 2012-ben úgy tûnik szerepelni fog a The Uncatchable Cowgirl Bandits of Nottingham,Texas c. produkcióban.


2009. áprilisában aláírt egy lemezszerzõdést a Universal Republic-nál. Az album elektro-pop-os, s az elsõ maxi, mely a "Somebody To Love" október 13-án került a boltok polcaira, s október 14-tõl digitálisan is hozzá lehetett jutni. Az album, mely a "Love Is A Drug" címet kapta várhatóan 2010. elsõ felében jelenik meg.

2009. õszén jelent meg a Cobra Starship-pel közös dala, a Good Girls Go Bad, mely nagy sikereket ért el, ám number one sajnos nem lett.Ez mellett felénekelt egy dalt, a "Christmas (Baby Please Come Home)”-ot a 2009. november 24-én megjelent A Very Special Christmas 7-re.

Színészi és énekesi karrierje mellett továbbra is modellkedik, a Clearasil és a Reebok 2009-es kampányaiban is szerepel, továbbá a Sunsilk "Life Can't Wait" kampányának is õ az arca. Jelenleg a Herbal Essences rekláma.

■ Vezetékneve, Meester németül tanárt, mestert jelent.
■ Eredetileg szõke hajszínét Blair Waldorf karaktere miatt festette barnára.
■ Bekerült a People Magazine 100 Most Beautiful listájába 2008-ban.
■ 48. lett a Maxim magazine Hot 100 of 2008 listáján.
■ Folyékonyan beszél franciául.

Tumblr_ldniklrakw1qed5l5o1_500_largeStl0413_largeStl0300_large_500_600_80_dbrcb5_large_500_600_80_xaqzbj_largeC92eb7f074ca1d220132f657640aecf8_large_500_600_80_mpmeco_largeE29eadb56b56688f7e8468fd4c17073a_largeTumblr_ldsn0idgy41qdvu9oo1_400_largeTumblr_ldsf3r5qq21qbuhado1_400_largeTumblr_le9cvnp2ep1qdwpvio1_500_largeTumblr_ldsr2cvkb61qdbcrdo1_500_largeBlair_large_500_600_80_9j62wf_largeTumblr_l64b39dri21qzgz5to1_500_largeTumblr_ld6twb7cmf1qct8kko1_500_largeTumblr_ldoc8wjhsw1qbadhgo1_500_largeTumblr_ld88op4rto1qzu9lco1_500_largeTumblr_ld6yy2tuvw1qa3aiko1_400_largeTumblr_ldf5ykdvrk1qa3aiko1_400_largeTumblr_ldmi3jlooj1qfy46mo1_400_largeTumblr_lbhimv2pnn1qcxje2o1_500_largeTumblr_lbrgvnsbgy1qd8leao1_400_largeTumblr_l92078zev61qccbw5o1_500_largeTumblr_lcip0xsk4h1qza9o7o1_500_largeleighton-meester-5Tumblr_l7jmnshwhx1qbzreto1_500_largeTumblr_ldk1skkg5w1qbpx6lo1_500_largeTumblr_ldcawg6yzd1qa4w2ho1_500_largeTumblr_ldorteihhz1qah3jpo1_500_large7aa84a6dea06b4323e751a21e1c342a4_largeTumblr_ldqgfkwgba1qbpg0no1_400_largeNormal_006_large94011_103900299-419x658_largeTumblr_ldaldentwp1qc1t7yo1_500_large600full-leighton-meester_largeTumblr_ld6gryoina1qe31ag_largeLeighton-meester5_largeTumblr_lc63bqqsdk1qau6u5o1_400_largeTumblr_l6uolxn3o41qd7orco1_500_largeTumblr_l719hrxkob1qbxukmo1_500_largeTumblr_lbkqz2uzda1qajqi4o1_400_largeTumblr_lcnkq4h08o1qcnk4oo1_400_largeTumblr_lbzocbawgr1qa9upho1_400_largeTumblr_lbwrjjrhyf1qefxggo1_500_largeTumblr_lbzz4znozg1qeuf76o1_400_largeTumblr_lbq4gb04wy1qcgwfvo1_500_largeTumblr_lb9u8vlf0k1qd6pd0o1_500_largeEtfwp4d26ousk32k1djnujyeo1_500_largeTumblr_lci8ubeys41qa4w2ho1_500_largeTumblr_lc7e2vdlyj1qzjpe3o1_r1_500_largeTumblr_lci1xxtxf41qza9o7o1_500_largeTumblr_l8fgk4w87c1qdwhffo1_500_largeTumblr_l9q855hcs61qa4w2ho1_500_largeTumblr_l9gs7nblan1qcq6f2o1_r1_500_largeTumblr_l58zzjyjpt1qbmrfb_large5219389651_5f6f99288b_z_largeTumblr_lcmizrrjeh1qcnncwo1_500_large6-948908951d181591136adf0489c2451a_largeTumblr_lcpfan9f0g1qahl0do1_500_largeTumblr_lcpirv8kv21qehtn6o1_500_largeTumblr_lctw6kqgjl1qcmbn1o1_500_largeTumblr_lcswuvyq5q1qadhwdo1_500_largeTumblr_lawowrfw8z1qbmrweo1_500_largeTumblr_lcutd0pcig1qe6qtjo1_500_largeTumblr_lc631psmii1qbc42po1_500_largeTumblr_lcq3qgvwew1qc1xedo1_500_largeLeighton-meester6_largeOgaaap2l0xe9dz7gadw5epc8jouv46luiwxhk0egbnuu8lwx1w93paogp4u4jgpvdaorpt0wqbc6t8jh7tcyixd7xtuam1t1uncodmooalb8azky15eq3odvxmfw_largeWaldorf-in-paris_largeTumblr_lcv0jbnwwb1qegckuo1_500_largeTumblr_ld6u1pnewf1qf2snno1_400_largeTumblr_ld6qyir7pu1qe8y7go1_500_largeTumblr_lcri8weybp1qea23to1_500_largeTumblr_l8qs670gmx1qa3aiko1_500_largeTumblr_lb1457k8ds1qa3aiko1_500_largeRagrws91pm20w0yycc9wyieto1_500_largeK_largeTumblr_ldqt7dnfk11qat0oho1_500_large5264498970_1a92267eac_z_largeTumblr_ktl544zdvk1qza9o7o1_500_largeTumblr_ldqp8lkbcz1qdo96wo1_500_largeRagrws91pqmtsw6ixpdjoobjo1_500_largeTumblr_l5uhzhqb961qza9o7o1_500_largeTumblr_l6enzsye7j1qza9o7o1_500_largeTumblr_kw2g5syl0o1qza9o7o1_500_largeTumblr_ld6o35obpg1qej9aqo1_500_largeTumblr_ldixgminns1qcnk4oo1_400_largeTumblr_lcq43j73a21qc1xedo1_400_largeTumblr_ldec1ytabs1qctuu3o1_500_largeParis8.16_20100825110248_largeTumblr_lckh6hk6ra1qc48bxo1_400_largeTumblr_ldxu54jhgv1qejfhco1_400_largeTumblr_ldo3nz2mcl1qev1qyo1_500_largeEe87fa30ebefc9cb753c665441c70f33_largeTumblr_ldxf37ikoo1qc17ifo1_500_largeTumblr_ldp58g6nnh1qduppxo1_500_largeTumblr_le1uig5fz81qch9dho1_500_largeTumblr_le6ayfdv061qajqi4o1_500_largeTumblr_le1tpgmlvm1qfdfvoo1_500_largeTumblr_ldybcvx6lj1qdx6dao1_500_largeTumblr_lceje1x31p1qzicnyo1_500_largeTumblr_ldzltte3fx1qb13rzo1_r1_400_largeTumblr_le2o81nkdd1qeo5fbo1_500_largeTumblr_lbos4e1kru1qdsaxko1_500_largeTumblr_lc24o80qtz1qzjggvo1_500_largeF_110307_335_largeTumblr_le5zv88yek1qesgymo1_400_largeTumblr_le7ucjwggg1qcpuybo1_500_largeTumblr_le850rcpsf1qay939o1_500_largeTumblr_le99hotbsb1qeb9uso1_500_large042709_blair2_300x400_largeTumblr_le95r5ejdi1qfrp0oo1_500_large042709_blair5_300x400_largeTumblr_le95ppo1d01qe0o08o1_500_large042709_blair3_300x400_largeTumblr_le9pz2iys61qajqi4o1_500_largeTumblr_lebdkvjzi91qflynno1_500_largeTumblr_le3flg7uic1qc5zh8o1_500_largeTumblr_le99h6jlwa1qeb9uso1_500_largeTumblr_l7dg7owp5i1qcqbdbo1_500_largeTumblr_leax7ccmml1qb9uyvo1_500_largeTumblr_la2i9tmhz71qakzpto1_500_large





















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 211
Tegnapi: 500
Heti: 2 044
Havi: 10 173
Össz.: 2 059 262

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Leighton Meester | Gossip Girl
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2017 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: helyes fiuk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »