~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

Taylor Momsen 1993. július 26-án született St. Louis nevû városban, Amerikában. Három évesen egy reklámban szerepelt, majd 3 év múlva tûnt fel egy filmben (Prophet's Game).

Az igazi sikert a 2000-ben készült Grincs c. film hozta meg, melyben a nagy nevû színész, Jim Carrey mellett játszhatott. A Grinch-beli alakításáért 3 jelölést is kapott, mindössze 7 évesen. S akkor már sokan sejtették, hogy nagy színésznõ lesz belõle. 2002-ben három filmben is szerepet kapott, a We Were Soldiers címûben testvérével, Sloane Momsennel együtt játszott.

Néhány filmben szerepelt még, de igazán újra a CW sorozatával (Gossip girl) futott be, melyben Blake Lively, Leighton Meester, Kelly Rutherford és Matthew Settle mellett játszik. Taylor a Gossip Girl-ben a szintén még csak 14 éves Jenny Humphreyt alakítja, aki most költözött be a városba, és megpróbál beilleszkedni az ottani életbe.

2008 márciusában Momsen interjút adott az OK! magazinnak, miszerint az együttese, a The Pretty Reckless szerződést írt alá az Interscope Records céggel. Szintén elmondta, hogy ő írja a dalokat, ő énekel, és ő gitározik az albumon hallható dalokban. Az együttes első önálló albuma 2010 Nyarán jelent meg.

2009-ben a People Magazin ' 100 Most Beautiful' listáján 76. helyezést ért el. Taylor volt a ' British fashion chain New Look ' tavaszi/nyári 2010-es kollekciójának az arca. Több heti spekuláció után pedig, 2010 július 15-ém fény derült arra is, hogy ő lesz Madonna új ' Material Girl ' nevű kollekciójának modellje, mi több ő inspirálta az egész szettet. 2010 július 22-én nyilvánosságra hozták, hogy Taylor John Galliano őszi kollekciójának modellje lesz, ami az eddigi legkomolyabb munkája az énekesnő-színésznő-modellnek.

Tumblr_le9avul0yx1qadu1go1_500_largeTumblr_le4lv8zqys1qb13rzo1_400_largeTumblr_ldudqgv6gz1qfviuoo1_500_largeTumblr_le81y3o5yp1qaxlf4o1_500_largeTumblr_leblak0egn1qef0wso1_500_largeTumblr_le9rf5wjjr1qbk3yjo1_400_largeTumblr_le0ogws08d1qaliilo1_500_largeTumblr_le8612v7kz1qar6tno1_500_largeTumblr_le7nzh0epq1qfah2vo1_500_largeTumblr_lc2dmln3yx1qcb63po1_500_large_large_largeTaylor-momsen-pretty-reckless_largeTumblr_le7ofewxrq1qdum4ko1_400_largeTumblr_le03rje48x1qdi3p5o1_500_largeTumblr_le4zpq98mw1qaefeto1_500_largeTumblr_le7k6ttbj31qch9dho1_500_largeTumblr_le8k2ifz6v1qcz79io1_500_largeTumblr_le8sz9z44a1qf9zzpo1_500_largeTumblr_le75o9vd0f1qdahsto1_500_largeTumblr_leb80ay1ib1qal86io1_500_largeTumblr_le99qlevws1qch9dho1_500_largeTumblr_lcehggouq31qas3nvo1_500_largeTumblr_le3e0g9zwi1qauo29o1_500_largeScreenshot2010-12-27at105104pm_largeTaylor_monsen_performing_17_wenn2936321_largeTumblr_ldp29zxmgl1qb6w73o1_500_largeScreenshot2010-12-27at102400pm_largeScreenshot2010-12-27at100511pm_largeScreenshot2010-12-27at102232pm_largeScreenshot2010-12-27at105342pm_largeScreenshot2010-12-27at105114pm_largeTumblr_le4b17uqml1qab9lvo1_500_largeScreenshot2010-12-27at105354pm_largeTumblr_le26n2d8me1qcu2a2o1_400_largeTumblr_ldw5w6kl4u1qaiyglo1_500_largeScreenshot2010-12-27at120129am_largeTumblr_le5lmznjuh1qbl1jxo1_400_largeScreenshot2010-12-26at81701pm_largeTumblr_lapnaxwg311qdsaxko1_500_largeScreenshot2010-12-26at81728pm_largeTumblr_le007m4mhs1qegxh1o1_400_largeTumblr_lbowrrvvt91qd522lo1_500_large_largeTumblr_l7odf4etph1qzc34go1_400_largeTumblr_lbuphfzu9h1qd2k1no1_500_largeTumblr_ldxq0vtc4i1qf27hco1_500_largeH7r6jebfqtkugrhoiqus.0_large20101224153623435_largeTumblr_ldkkjxjy6i1qazmb5o1_500_largeTaylor,momsen-e6203fd0a30d0768d30e036b7d7fde87_h_largeTaylor,momsen-e15abb2824ce0c6e9288f2fbd31e3700_h_largeTumblr_le097nfkvf1qduwsjo1_500_largeTumblr_le5x7zx5811qcy4oko1_500_largeTumblr_lckf5fyoph1qf2y9so1_500_largeTumblr_lci2kjutv71qdou6go1_500_largeTumblr_lclq51w90a1qdpl9ro1_500_largeNormal_001_largeTumblr_lccu3tdchy1qzbsspo1_500_largeTumblr_kurfhi5owz1qzlnv7o1_400_largeTumblr_lcwccazd9j1qdcfmio1_500_largeTumblr_lcjjsagpdc1qf2y9so1_500_largeTumblr_lcnexmc6a91qesyyeo1_500_largeTumblr_lclntonwsm1qcezyso1_500_largeTumblr_l72m5i17vw1qb66x9o1_500_largeTumblr_lcvat1lrgf1qch9dho1_500_largeTumblr_lcs6p8ut9t1qajqi4o1_500_largeTumblr_lccmpluiid1qars9eo1_500_largeTumblr_lcvrtmst9j1qe4bypo1_500_largeTumblr_lcv5vb1eeh1qdep92o1_400_largeTumblr_ldx2saqcgh1qamd31o1_500_large1289092314837_f_largeTumblr_l3ju1vjmg31qbh5zho1_500_large1291607950139_f_large155565_489631489768_608484768_5341898_5370722_n_largeTumblr_lde38pmcgw1qc2r56o1_400_largeTumblr_ld9ohhh0sl1qdsd0eo1_1280_largeTumblr_ld4salzbnr1qf1lkto1_500_largeTumblr_ldcnarx0wf1qcall1o1_500_largeTumblr_ldh3gj2gk71qd8z5oo1_500_largeTumblr_ldfef0k2dm1qze3z5o1_500_largeA0b71v_largeTumblr_ldkv38f4dc1qbbtc2o1_500_largeTumblr_ldjk8p4gmh1qebbqfo1_500_largeTumblr_le6sx3euoe1qaj7pjo1_500_largeTumblr_le94gmmxwl1qfd43eo1_500_largeTumblr_le7bpvqpvq1qccabxo1_500_large05_momsen-9-wm_largeTumblr_ldjbzuubwd1qaz7kko1_500_largeTumblr_ldg51rtlxa1qbmehoo1_500_largeTumblr_ldta9fnclb1qb1vydo1_500_large5281917752_f69e7e60c9_z_largeTumblr_ldm0pmrneh1qayhvho1_400_largeTumblr_ldcvj7juvb1qcrg1oo1_500_largeTumblr_l8k0evczrt1qdq3dyo1_400_largeTaylor-look-less-img-th_large2u970pw_largeTumblr_ldmkvisybv1qfzh7oo1_500_largeTumblr_l9s7hqrvzm1qe54jno1_500_largeTumblr_ldswcyjnty1qbzfdro1_500_largeTumblr_ld6kza0ubp1qzu7xbo1_500_largeTumblr_ldwc3w17x21qd32kqo1_400_largeTumblr_ldsmssezur1qbaefwo1_500_largeTumblr_ldufwftwmn1qd522lo1_500_largeTrapped2_largeTumblr_ky4p2swybh1qatyd2o1_500_largeFreneticmachine-1-400x400_largeTumblr_lduvdwyowc1qdj1ndo1_500_largeTumblr_ktfn949dwp1qze4yoo1_500_largeTumblr_ldvzkladr01qa0v9do1_500_largeTheprettyrecklesstaylormomsentheprettyreck_largeTumblr_ldi5cwqlxo1qcjxr0o1_500_largeTumblr_l6qg6zhajd1qb13rzo1_500_largeTumblr_le9el2twy71qbgf7jo1_500_largeTumblr_ldpejwqgxk1qztjfvo1_500_largeTumblr_le1xmqfuin1qb4l3ao1_500_largeTumblr_le9p4ggk341qcy4oko1_500_large04_momsen-6-wm_largeTumblr_le9njoudgc1qa124go1_500_largeTh_498_636_1289500334_tumblr_lam7adbw1y1qbb32xo1_500_largeTumblr_le6ub1tuo91qf3dsno1_500_large










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 60
Tegnapi: 364
Heti: 1 277
Havi: 7 984
Össz.: 2 103 871

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Taylor Momsen | Gossip girl
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2017 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: helyes pasik fiúk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »